Terrárium építés előzményei 1..





Mikor hazavittem Bendegúzt, a siklót,

akkor egy 30 literes akváriumba tudtam elhelyezni, melyre eszkábáltam egy keretet és ráerősített szúnyogháló védte meg a szökés piszkos gondolatának kivitelezésétől.
Préselt tőzeg
Vízbe kell tenni, és hagyni fél órát ázni.


Fenyő kéreg
Vörös fenyő kéreg. A tőzeggel keverve
 jó terrárium talajnak
Talajnak tőzeg és fenyőkéreg keverékét alkalmaztam. A boltban lehetett venni tőzeget préselt tégla formában, ebből egyet vettem,  illetve vörösfenyő kérget 2 zacskóval. Hazamentem, és elkezdtem törni a fejem, hogy most hogyan tovább. A kis sikló ott volt egy fagyisdobozban, az akvárium üresen, a szúnyoghálós keretet előrelátóan már elkészítettem, ami pont passzolt az akvárium tetejére. De akkor nyílalt belém a felismerés, hogy a préselt tőzeget nem lehet azonnal felhasználni, és uram atyám, mi lesz addig Bendegúzzal, amíg előkészítem neki a lakóhelyét. Aztán a 2 másodperces pánikomat legyőzve, belefogtam az ideiglenes lakhely elkészítésébe. A tőzeg negyedét beletettem egy nagy edénybe, amit vízzel megtöltöttem annyira, hogy a víz alá nyomva a tőzeget, éppen ellepje azt. Körülbelül fél óra múlva szépen megdagadt legalább a háromszorosára, és a vizet kicsavarva jöttem rá a következő dologra, hogy így nem tehetem be az akváriumba, ezt a vizes valamit. Gyorsan kitettem a tűző napra, hogy megszáradjon. Igen ám, de meddig is, mire ez teljesen megszárad addig este lesz, Bendegúz pedig benne a pici dobozában, mi lesz ha nem bírja a kiképzést? De körülbelül egy óra múlva már csak egy picit volt nedves. hála a Nap nevezetű égitestnek. Bele a volt akváriumba, ami 30 literes, és rászórtam egy fél zacskó fenyőkérget, összekevertem. Mikor szórtam bele a kérget, feltűnt, hogy eléggé porzik, de már késő volt. Elmormoltam egy kis imát, hogy ne legyen gond ebből, aztán bele egy kimosott cserépalátétet, ásványvízzel megtöltve, illetve egy fél kókuszdió héját, ami már pár hete otthon volt ide oda rakosgatva, miután elfogyott belőle a tartalma. A kókuszdió teteje lyukas volt, kb. egy fél centi átmérőjű lyuk volt rajta, ezt a tőzeggel szépen be tudtam tömni, hogy azért mégis csak jó búvóhely legyen. Hozzáteszem, a mai napig ez az egyik kedvenc helye a királysiklómnak, Bendegúznak. És már kész is volt a "terrárium" az új lakótársnak. Azért izgultam, hogy jó legyen a szellőzés, illetve az állatkereskedésben eléggé rám ijesztettek, hogy nagyon párás lesz a helye, mivel nedves a tőzeg, és könnyen gombás fertőzés alakulhat ki a siklón. Mindegy, imádkoztam. Mindezt azért írtam le ennyire részletesen, mert hiába néztem utána sok dolognak, az apró részletek szinte sehol sincsenek leírva, és csak akkor és ott szembesültem tudatlanságom hatalmas tárházával. Ilyen egyszerűnek tűnő dolgokkal nem voltam tisztában, hogyan is legyen ez a tőzeg-vörösfenyő kéreg talaj, mennyi ideig bírja egy sikló egy kilyukasztott fagyisdobozban, illetve milyen szellőzés és páratartalom mellett nem pusztul el. Lehet, hogy csak én vagyok ezzel egyedül a világban, de ha mégsem, akkor megnyugtatok mindenkit, hogy egy 40 cm-es királysikló egy 15cm x 7cm x 4cm -es dobozban szerintem bőven kibírja jó pár órát, sőt megkockáztatom, napokat is, ha van megfelelő szellőzőlyuk, illetve összegyűrt papírtörlő berakva neki. Sőt, hallottam olyat is, hogy vannak akik ilyen műanyag dobozokban "tárolják" siklójukat. Ezt nem tartom annyira jónak, ha már csak az esztétikát nézzük. De kinek a pap, kinek a papné. Mikor bekerült az új helyére, egyből elfoglalta kókuszdió búvóhelyét, és ki sem jött onnan. Még annyit elfelejtettem, hogy mikor megvettem, eléggé ijesztő dolog volt a vásárlás. Ugyanis szegény sikló már több hete ott volt az állatkereskedésben, és az eladót "megtámadta", mikor halászta ki a terráriumból. A támadás abból állt először, hogy rezegtette a farkát, és csapkodott a keze felé mint egy királykobra. Valószínű identitás zavarral küzdött, hisz királysiklóként nem biztos hogy mérges kígyó módjára kellene viselkednie. De támadás szakügyileg jobban illet talán a csörgőkígyóhoz. Na mindegy. Ez még tetszett is volna, ha nem tudom, hogy valószínű velem is ugyanezt fogja tenni. A ráadás ezután jött, mikor sikerült elfognia a gladiátort az eladónak, akkor másfajta technikát vetett be Bendegúz, egyszerűen megtisztelte a srác kezét ürülékkel. Ő beletette a dobozba, és egyből ment lemosni a kezét, mert azt mondta, hogy eszméletlenül büdös, és ha nem mossa le, akkor sokáig lehet majd érezni. Ekkor már elég erősen abban az állapotban voltam, hogy mindenem hátrahagyva elmenekülök, és többé még csak a környékére sem megyek a boltnak. De erőt vettem magamon, és hősiesen a dobozért nyúlva hazavittem a királysikló-csörgőkígyó-görény keveréket. Na, ezek tudatában kellet átraknom a vadonatúj helyre. Hogyan is csináljam? Fogjam meg a dobozából kivéve? Vagy csak egyszerűen egy gyors mozdulattal öntsem bele a terráriumába? Folyt.köv....

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése